Amikor Isten megteremtette a világot, bizonyára volt valamilyen kifürkészhetetlen oka, hogy a kutya életkorát körülbelül ötször rövidebbre mérje, mint a gazdájáét.Pedig az embert amúgy is annyi fájdalom éri az életben, valahányszor el kell köszönnie valamelyik szerettétől, valahányszor látja, hogy eljön a búcsú perce, mert ezt eleve elkerülhetetlenül meghatározza a puszta tény, hogy a másik néhány évtizeddel korábban született.Csakugyan eltűnődhetünk, vajon okosan tesszük-e, ha szívünkbe zárunk egy lényt, amelyet elér az aggkorigyengeség és a halál, még mielőtt a vele egy napon született ember felserdülne.Milyen gyorsan elillan az élet, figyelmeztetnek szomorúan az öregség jelei a kutyán, amely néhány alig néhány éve- sőt úgy tűnik, mintha csak néhány hónapja- esetlen, megható kis kölyöknek láttunk, de már tudjuk , hogy két legfeljebb három év múlva kimúlik.Bevallom egy -egy kedves kutyám vénülése mindig beárnyékolja a kedvemet, csak tetézi a vívódást ha a szeretett állat valamilyen gyógyíthatatlan betegségben sorvadozik.Nem is tudom rossz néven venni az érzékenyebb emberektől ha tudni sem akarnak arról, hogy kutyát tartsanak.De lényegében mégis csak rossz néven veszem, mert az megmásíthatatlan tény, hogy az ember életében minden örömért valami fájdalommal fizet. Voltaképpen  szánalmas kuporgatónak tekintem azokat, akik lemondanak az emberi élet egyébként is oly kevés, etikailag kifogástalan örömérő puszta félelemből,hogy fizetniök kell majd a számlát, amelyet előbb utóbb a sors benyújt.Ha elpusztul öreg kutyánk amely évekig kisérte léptünk, az bizony nagyon nagy fájdalom, csaknem akkora mint egy szeretett ember elvesztése.De bizonyos szempontból mégis könnyebb elviselni, és ez nagyon fontos: az a hely, amelyet ember barátod foglalt el az életedben, mindörökre üres marad: kutyád helyét azonban ismét be lehet tölteni.Ez a vígasz bizonyos körülmények között oly gyors és maradéktalan lehet, hogy szinte már szégyenkezünk hűtlenségünkön.Lám , ebből a szempontból is hűségesebb a kutya mint az ember, mert ha meghal a gazdája nem talál vígaszt jelentő potlást.                                                                              / Konrad Lorenz/