Az első amit egy kiskutyának meg kell tanulnia , az , hogy hol a helye a lakásban még ha egyébként az udvaron, vagy kifutóban lakik is. Hiszen egyszerüen elképzelhetetlen a szocializáció , ha - legalább az első időkben- nincs mellettünk amikor lehet. Az még elmegy ha ketten vannak vagy van egy másik őt elfogadni hajlandó idősebb kutya.Huzamosabb időre kertbe vagy kifutóba rakni kb. 6 hónapos kora körül ajánlott. De ehhez is fokozatosan kell hozzá szoktatnunk. Jó ha eleve mindig a kifutóban , kennelben etetjük itatjük így kevésbé utálja majd.A lakásban jelöljünk ki neki egy nyugodt sarkot , zugot, oda tegyük a kosarát bélelük ki ronggyal , a szivacs nem jjó mert azt szétrágja és esetleg lenyeli.Ha lehetőség van rá kérjünk egy rongy darabot onnan ahonnan hoztuk ,így a helye átveszi az alom szagát az " otthon " illata biztonságot ad az új jövevénynek.Persze az első napon ne azzal kezdjük hogy azonnal a helyére parancsoljuk , finom falatokkal kínáljuk és ha elalszik akkor tegyük a helyére.

Amikor Isten megteremtette a világot, bizonyára volt valamilyen kifürkészhetetlen oka, hogy a kutya életkorát körülbelül ötször rövidebbre mérje, mint a gazdájáét.Pedig az embert amúgy is annyi fájdalom éri az életben, valahányszor el kell köszönnie valamelyik szerettétől, valahányszor látja, hogy eljön a búcsú perce, mert ezt eleve elkerülhetetlenül meghatározza a puszta tény, hogy a másik néhány évtizeddel korábban született.Csakugyan eltűnődhetünk, vajon okosan tesszük-e, ha szívünkbe zárunk egy lényt, amelyet elér az aggkorigyengeség és a halál, még mielőtt a vele egy napon született ember felserdülne.Milyen gyorsan elillan az élet, figyelmeztetnek szomorúan az öregség jelei a kutyán, amely néhány alig néhány éve- sőt úgy tűnik, mintha csak néhány hónapja- esetlen, megható kis kölyöknek láttunk, de már tudjuk , hogy két legfeljebb három év múlva kimúlik.Bevallom egy -egy kedves kutyám vénülése mindig beárnyékolja a kedvemet, csak tetézi a vívódást ha a szeretett állat valamilyen gyógyíthatatlan betegségben sorvadozik.Nem is tudom rossz néven venni az érzékenyebb emberektől ha tudni sem akarnak arról, hogy kutyát tartsanak.De lényegében mégis csak rossz néven veszem, mert az megmásíthatatlan tény, hogy az ember életében minden örömért valami fájdalommal fizet.

Az egyik kezünkbe fogjuk a tablettát a másikba a kiskutyát ....öööö..izé..az egyik kezünkbe fogjuk a tablettát a másikba egy rongyot amelynek végéből egy dühödt kutyafej bámul ki.A harmadik kezünkkel szétfeszítjük a kis állkapcsot és berakjuk a gyógyszert ,becsukjuk az állkapcsot majd a negyedik kezünkkel addig simogatjuk az állat torkát,amíg némi nyelési hang nem utal arra ,hogy a tabletta lement.....Ezt csak szeretnénk , nem ment le.Csak mellé csúszott ,mert egy igazi kutyának van erre a célra egy titkos pofazacskója ezért képes arra hogy miután jó étvággyal elfogyasztotta az ebédjét az enyhén nedves tablettát némi zaj kiséretében kiköpi.Mi ujjult erővel igyekszünk újabb tr,amit meg nagy nehezen leerőltettünk öklendezés kiséretében a szőnyegen landol.Végső elkeseredésünkben egy kis vajjal elkeverve az orrára kenjük és bízunk az ösztönben ,hogy úgyis lenyalja de egy állatkának amely inkább megfullad vagy éhenhal ,igazán nem okoz gondot egy piszkos nózi.

A szuka sokkal hűségesebb,érzelemvilága bonyolultabb,gazdagabb,finomabb,sőt legtöbb esetben intelligencia tekinteében is túlszárnyalja az egyébként egyenértékű kan kutyát.A legszilárdabb meggyőződéssel kijelentem: a nem emberi élőlények közül nincs még egy , amely a szociális viselkedés , az érzelmek kifinomultsága  s a valódi barátságra való képesség terén annyira megközelítené az embert,amely emberi értelemben nemesebb állat volna,mint egy teljes értékű szuka!